A régészetet, mint szakmát, sokan, sokféleképpen definiálták már. Stuart Piggott (1910-1996), az európai őskori társadalmak fejlődésével foglalkozó nagyhírű brit archeológus egyszer azt írta, hogy „a régészet hulladékkal foglalkozó tudomány”. Ez az első hallásra sem túl magasztos megfogalmazás – amit ha nem egy kiváló régész mondott volna, talán cinikusnak is vélhetnénk – alapvetően nagyon is igaz. A feltárásokon előkerülő tárgyi anyag messze túlnyomó többsége a szó klasszikus értelmében vett szemét, legalábbis abban a vonatkozásban, hogy saját tulajdonosuk, használójuk szemétként tekintett rájuk. Konyhai hulladék, összetört és kidobott kerámiaedények, hiányos, meghibásodott használati tárgyak… Mennyire rácsodálkoznának a középkorban élt elődeink a mai kerámiarestaurátorokra, akik fáradtságos munkával illesztgetik össze az apróra tört edények darabkáit, hát még arra, hogy ezek az edények olykor elegáns vitrinekbe zárva kiállítási tárgyakká válnak, amiket kíváncsi szemek vizslatnak. Ha pedig azt is tudnák, hogy van olyan tudós, aki életéből hosszú éveket arra fordít, hogy összetört kerámiadarabok tömkelegét hihetetlenebbnél hihetetlenebb rendszerekbe foglalva több száz oldalas monográfiákat írjon, talán azt is gondolhatnák fejcsóválva, hogy itt valami nincsen rendben. A valóság ezzel szemben az, ami persze sok kortárs laikusnak is furcsa, hogy a régészek okkal viszonyulnak néha a leggyermekibb örömmel egy egészen apró kerámiatöredékhez is. A magyarázat abban rejlik, hogy a szakember számára nem a talált tárgy anyagi, vagy eszmei értéke a legfontosabb, hanem az információ, amit magában hordoz. A tárgyakból, megfigyelésekből olyan információkhoz juthatunk, amelyek mozaikszerűen egymás mellé helyezve néha egészen komoly felfedezésekhez is vezetnek. Így válhat a hulladékból tudomány, s így nyer értelmet Piggott meghatározása.
Az újhelyi vár ásatásából több köbméternyi szemét került elő. A tartós emberi jelenlét nyomait bizonyító leletek: az elfogyasztott állatok csontjai, kerámiatöredékek, ezernyi rozsdás vastöredék, agyagtapasztás darabok, megtisztítva, ládákban várják azt, hogy lelkes kutatók áhítattal kézbe vegyék őket és foglalkozzanak velük. Ami meglepő, hogy az általános és jellemző leleteken túl rengeteg olyan tárgy is napvilágra jött az elmúlt években, amire biztosan nem szemétként tekintett egykori gazdája –nem szándékosan dobta ki, hanem sokkal inkább elvesztette azokat. Ezek a tárgyak (pénzérmék, ékszerek, a korabeli viselethez köthető díszes veretek, csatok, stb.) jellemzően a vár korabeli járószintjeiről, vagy hirtelen pusztulásra utaló rétegekből kerülnek elő. A „fecsegő csecsebecsék” azon túl, hogy sok mindenről vallanak, több esetben komoly művészi értékkel is bírnak. Most ezekből mutatok be kettőt röviden, elsőként az Árpád-korból.
A vár területén eddig fellelt legkorábbi pénzérme egy V. István uralkodásának korából (1270-1272) származó szlavóniai pénz, ún. báni dénár. Az érme előlapján két csillag közt jobbra futó nyest látható. A hátlapon kettős kereszt, alsó szára alatt két szembenéző koronás fej, a kereszt felső szárának két oldalán csillag és félhold fedezhető fel. A nyest, a csillag és a félhold Szlavónia címerképéből került a pénzre, míg a kettős kereszt a magyar államcímer része volt. Az 1250 és 1350 között vert nehézsúlyú, értékes báni dénárok Szlavóniában, Horvátországban és a Magyar Királyságban egyaránt értékes fizetőeszköznek számítottak, s eljutottak Újhely várába is.
A másik figyelemreméltó tárgy egy bronzból öntött, rombusz alakú ruhacsat. A csatkeret négyszögletes metszetű pálcából rombusz alakúra hajlított, a négy sarkán kiugró, kisebb dudorral végződő nyúlvánnyal, melyet vésett vonalak díszítenek. Valamikor a 13. század második felében veszíthette el egykori gazdája a várban. Ezek a leletek a történeti adatokkal egybevágó módon, kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a vár a 13. század második felében már állt. Hogy az eddig feltárt romokból mit köthetünk ehhez az időszakhoz, s mit tudunk a vár 13. századi történetéről, arról a következő héten fogok írni.

JSN Megazine template designed by JoomlaShine.com